No csak ki beszél?

A kérdés amiről írok, az nagyon érdekes és mégis az utcán hever mint téma.

Az embereket foglalkozató gondok hasonlósága.

Sokszor tapasztaltam már, hogy leültünk többen, majd elkezdtük a coach ülést, folytattuk vetésforgóban és sorra rendre kapcsolódó, vagy szinte azonos témák jöttek elő. Érdekes, hogy más-más aspektusból ugyan, de hasonló gondok foglalkoztattak minket annak ellenére, hogy nem beszéltük meg előre, miről is fogjuk egymást coacholni.

Vajon miért van ez, hogy különbözőként éljük meg ezeket a dolgokat mégis, ha a mélyére megyünk azonosak. Amint ezt megértjük, akkor abba is bele tudunk gondolni, hogy sokszor mi dramatizáljuk túl a saját helyzetünket, hogy más is küzd ezzel a gonddal és nem vagyunk egyedül a világban a mi sajátos helyzetünkkel.

Ennek tudatában tekintsük át a saját problémáinkat és keressük aktívan a megoldást, ne ragadjuk meg az önsajnálat vatta állapotában. Ez lehet kényelmes, de sosem célravezető.

Miért is írtam mindezt? Mert fontos tudni, hogy mind emberek vagyunk és akármennyire is különbözőek vagyunk és máshogy gondolkozunk, de mégis az emberiség részeként azonos kérdések merülnek fel az életünk során. Akár szeretjük, akár nem, de el kell fogadnunk ezt a tényt. Amennyiben ezt sikerült elfogadnunk, akkor nyithatunk arra, hogy szembenézünk a saját gondjainkkal.
Akkor jön a képbe a coach, hogy segítséget nyújtson és használja azokat a techikákat, amit tanulmányai és gyakorlásai során elsajátított.

Ez az írás most nem közvetlenül a coach tevékenységről szól, inkább arról, hogy ne érezzük magunkat egyedül a gondjainkkal, hanem nyissunk mások felé és tekintsünk befelé valamint kifelé. Keressük meg a témánkat, fokuszáljunk, szűkítsük le, hogy pontosan mi is foglalkoztat minket és miért. Merjünk érzelmeket társítani a gondolatokhoz és ne csak pusztán megoldani akarjuk a mi saját ügyünket. Szűkítsünk, hogy amikor már biztosan tudjuk a kérdést amivel fogalkoznánk és átgondoltuk, akkor tágítani tudjuk látókörünket és szétnézni, hogy más nem küzd-e ezzel a problémával. Ne féljünk az újtól és főleg a segítségkéréstől.

Merjünk szembenézni a saját démonjainkkal. Amikor felkapcsoljuk a villanyt általában kiderül, hogy a sötétben félelmetesnek látszó rettenetes árny, csak egy díszpárna, vagy valami teljesen hétköznapi tárgy.
Ezzel természetesen nem elbagatelizálni szeretném a gondokat, csak azt szemléltetni hogy azért mert félünk a gondjainktól ne akadályozzuk magunkat azok megoldásában.

A másik kérdés az, hogy az emberek nem őszinték egymással, nem mernek előhozakodni olyan kérdésekkel amik valójában foglalkoztatják őket. Felületes beszégetések tömkelege amivel a mindennapjaikban kommunikálnak a környezetükkel. Pedig milyen élvezetes lenne, ha mindennap az ember megkérdezhetné a vele szembenálló embertől, hogyha bármit megtehetne, akkor most mi lenne az amit meg szeretne tenni? Milyen jó lenne, ha mindenki őszintén válaszolna. Elővenné a gyermeki énjét és azzal szárnyalna. Mennyivel könnyebb lenne a hétköznapokat megélni.
Kíváncsi lennék rá, hogy te aki ezt olvasod, mit szólnál, ha feltenném a kérdést,  hogy mit tennél, ha megnyernéd a lottón a főnyereményt?
Ki venné elő a kreatív énét és a gyermekkori álmát ki valósítaná meg?

Hiszem azt, hogy a boldog élethez nem feltétlenül kell pénz, persze szükséges anyagi biztonság, de nem az a legfontosabb. Inkább a stabil érzelmi háttér. Ehhez viszont a belső harmóniánkat kell megtalálnunk.
Ennek a belső harmóniának a kialakításában sokat tud segíteni a coaching technika.

Ezzel a gondolattal zárnám az írásomat, így összefoglalva, hogy legyünk nyitottak a saját gondjainkra és higgyünk abban, hogy pontosan tudjuk, hogy mi a jó nekünk és mindenre van megoldás, csak keresni kell.

Kosztandi Brigitta


Vélemény, hozzászólás?