Coach vagyok – állok szolgálatára

A Coaching Határok Nélkül (CHN) mindig érdekes nemzetközi előadókat hív meg. Észrevettem azonban, hogy közülük is különös kisugárzásuk van azoknak, akik életútja, származása, földrajzi múltja multikulturális. Érzésem szerint ők valahogy többet tudnak a világról, ezért számukra még annyira sem létezik fekete és fehér, ők még kevésbé azonosítják magukat egy-egy címmel, titulussal, és valahogy sokkal tisztább és sebezhetőbb emberi mivoltukban állnak ki elénk. Ilyen előadó volt márciusban Aboodi Shabi. Libanoni keresztény anya és iraki zsidó apa gyermekeként Londonban született, és tanulmányait sem drága magániskolákban, hanem az angol közoktatásban végezte.
És hát London sem a gondok nélküli hely mostanság. Anglia még mindig a Brexit szorításában fuldoklik, és hétköznapi emberek milliói lábujjhegyen állva várják, hogy életüket mindez hogyan fogja majd érinteni. Ezek az események és az ehhez hasonló mikro- és makro történések a coach szakma számára is stratégiai és morális kérdőjeleket vetnek fel. A coaching szakma létrejötte ugyanis egy következmény. Annak a következménye, hogy az addig létező megközelítések és eszközök már nem adtak választ a felbukkanó kérdésekre és aggodalmakra.
A modern időkben ugyanis hatalmas lépéseket tettünk előre a gazdasági és technológiai fejlődés terén, az emberek mégis csökkenő megelégedettségről és boldogságuk elveszéséről számolnak be. Pedig – pontosan a technológiák fejlettsége miatt – a problémákra a válasz ma már mindenki számára elérhető: egy-két kattintás az interneten és gyakorlatilag tényleg minden információ elérhető számunkra. A megoldás ott van, csak csinálni kellene.
Akkor mégis mi hiányzik? Akkor miért nem csináljuk, amit kellene…? Ezért aztán a coaching fogalmában is szerepel az, hogy segítünk az ügyfélnek a céljait gyorsabban elérni és a megoldást megtalálni. De vajon tényleg ezért jön-e hozzánk az ügyfél? Ilyen erővel tovább bújhatná a világhálót vagy mehetne tanácsadóhoz is, nem? Ezzel szemben, amikor az ügyfél bevallja, hogy amit nekünk elmondott, azt még soha másnek nem mondta el, vagy amikor a szavak helyett a könnyek beszélnek – mi történik olyankor?
A válasz: pontosan az, amiért az ügyfél jött. Amit a tanácsok és a technológia nem adhat meg. Az ember legalapvetőbb szükséglete ugyanis a kapcsolat vagy inkább a kapcsolódás. Az embernek első körben nem megjavításra, megoldásra, és célokra van szüksége, hanem arra, hogy őszintén és mélyen kapcsolódjon másokhoz és ennek segítségével önmagához. Ehhez pedig tér kell. Aboodi szavaival egy különlegesen ’felszentelt’ tér, amelyben mindez megtörténhet. Az ügyfél igazándiból azért jön hozzánk, mert ezt a teret keresi, ahol biztonságban önmaga lehet. Legalább is meg kell tudnunk, hogy ezt a teret keresi-e? Ezért coachként különbséget kell tudnunk tenni az ügyfél kiszolgálása és szolgálata között. Az előbbi esetén egyszerűen segíthetünk neki, hogy megszerezze, amit akar, elérje a nagybetűs célját. Az utóbbi viszont egy mélyebbre menő folyamat, amikor nem veszem készpénznek az első dolgot, amit az ügyfelem mond nekem, hanem tovább ások, nem hagyom annyiban – persze csak az ügyfél engedélyével. Csak ekkor van esélyem arra, hogy az ő személyes szolgálatára legyek, hiszen itt már abban segítek neki, hogy kilépjen berögzött mintáiból és ne hozza magát újra és újra ugyanabba a helyzetbe.
Aboodi ezért a coachingot inkább művészetként írja le. Lehet ez például egy tánc, ahol a siker már nem a technikai felkészültségtől függ, hanem inkább a könnyedségről, ritmusról szól és arról, hogy a táncosok hajlandók legyenek belépni az ismeretlenbe.

Szlávik Krisztina – coach
teremtobeszelgetesek@gmail.com


Vélemény, hozzászólás?